Bucsuta
Weboldal
Bucsuta egy zalai kisközség, melynek lakosai mindig arra törekedtek, hogy a falu épüljön, szépüljön akár társadalmi munkában is. A lakosság összefogására nem lehet panasz, mindent megtesznek azért, hogy a település igazodjon a kor követelményeihez.
Hagyományőrző csoportunk sikereinek részesei a Gondozási Központ gondozottjai is, hiszen aktívan részt vesznek a csoport munkájában. Az itt folyó kulturális munkát sok nagyközség is megirigyelhetné.
A művelődési ház működtetéséhez az Önkormányzat egy főt foglalkoztat aki 1979 óta látja el ezt a feladatot, rendszeresen részt vesz a megyei továbbképzéseken, tanfolyamokon, tartja a kapcsolatot a megyei és országos szervekkel, szervezetekkel.
Önkormányzatunk igyekszik kulturális és sportolási lehetőséget biztosítani a község lakói számára. A falu népesség megtartó erejéhez szükség van az infrastruktúra fejlesztésére és a község meglévő intézményeinek felújítására. Az Önkormányzat mindent elkövet, hogy a lakosság igényeihez és a lehetőségekhez mérten kielégítse az itt élők szükségleteit.
Községünkben nincs sem általános iskola, sem óvoda, ezért számunkra kötelező feladat, hogy mindent megtegyünk azért, hogy az időskorúak méltó megbecsülése mellett a felnövekvő nemzedék is megtalálja helyét településünkön. Ehhez kapcsolódóan a falugondnok feladatat többek között a gyermekek óvodába, iskolába szállítása Pusztamagyaródra.